Magyarország zöld civil szervezetei közös tüntetést szerveznek augusztus 17-ére, a Magyar Tudományos Akadémia épületéhez, hogy közösen kezdeményezzék: vonja vissza a kormány az erdőket pusztító rendeletet.
A Magyar Tudományos Akadémia megcsonkítása bűn a tudomány ellen, bűn a nemzet ellen, és bűn a magyar kultúra ellen. Ezért nem hagyhatjuk, hogy itt és így legyen vége!
Álljunk ki az Akadémia és a magyar tudomány mellett! Ne hagyjuk, hogy ATM-nek használja a kormány az MTA-t! Mutassuk meg, hogy méltóak vagyunk Széchenyi István örökségéhez, és nem veheti el a legkisebb magyar, amit közel 200 éve a legnagyobb magyar ajánlott fel az országnak!
Palkovics miniszter olyan törvénytervezetet készít elő, amely az MTA közgyűlési határozatainak ellenére önkényesen, szakmai indokok nélkül szakítaná el az Akadémia kutatóhálózatát, az akadémiai vagyont pedig de facto államosítaná.
A Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlése május 6-án olyan alapvető kérdésekben foglal állást, amelyek a kutatóhálózat jövőjét érintik. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szolidaritásból szervez demonstrációt, hogy ezzel fejezzék ki támogatásukat az MTA felé.
Álljunk ki közösen a magyar tudomány szabadságáért és a Magyar Tudományos Akadémia egységéért! Találkozzunk az MTA székháza előtt, majd a Lánchídon átvonulva tudassuk a miniszterrel, hogy minket nem lehet zsarolással megfélemlíteni.
Február 12-én kora délután az MTA Elnökségének olyan döntést kell hoznia, amely hosszú időre meghatározhatja a magyar tudományosság jövőjét. Ekkor dől el, hogy az MTA aláveti-e magát a Palkovics-tervnek, ezért ezekben az órákban az Akadémiai Dolgozók Fóruma szervezésében mutathatják ki a tüntetők szolidaritásukat.