Vagy így, vagy úgy! Esélyegyenlőséget! Szervező: Új Alternatíva Sajtószoba 2023. 09. 30. 10:00, Budapest, Kunigunda útja 64 - MTVA Székház   Google Naptár

Vagy így, vagy úgy! Esélyegyenlőséget!
Mint jól tudjuk, ebben az országban a hatalmat nem érdekli, milyen törvények vannak, tesznek rájuk nagyívben! Pedig:

A választási eljárásról szóló törvény kimondja:
2. § (1) A választási eljárás szabályainak alkalmazása során érvényre kell juttatni a következő alapelveket:
c) esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között,

A médiatörvény kimondja:
5. § * A Magyarország területén élőknek, illetve a magyar nemzet tagjainak tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz fűződő joga, illetve ezzel összefüggésben a demokratikus társadalmi nyilvánosság kialakulása és megerősödése kiemelkedő alkotmányos érdek.
6. § A közszolgálati médiaszolgáltatás a demokratikus társadalmi rend megfelelő működésének elengedhetetlenül szükséges feltétele.

SOHA nem lesz hazánkban semmiféle demokratikus választás, amíg a NER 95%-os médiafölénnyel rendelkezik, hisz nem valósul meg a tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz fűződő jog, hazudnak nekünk reggel, délben, meg este is!
Ez kifejezetten vonatkozik a közszolgálati médiára, amit évi 140 milliárd adóforintunkból tart fenn az állam, de csak a szenny, a gyalázat, a töménytelen hazugság folyik onnan!
Vagyis, ha nem biztosítják a demokratikus választás alapfeltételét, a tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz fűződő jog megvalósulását, akkor nem lesz más megoldása a népnek, mint önhatalmúlag magához ragadni a hatalmat!
Most először megpróbálunk bemenni, vagy így, vagy úgy!
Gyere velünk!

https://www.facebook.com/events/304788245410453/