Menet a tudományért Szervező: Akadémiai Dolgozók Fóruma 2019. 03. 21. 14:00, Széchenyi István tér   Google Naptár

Álljunk ki közösen a magyar tudomány szabadságáért és a Magyar Tudományos Akadémia egységéért! Találkozzunk az MTA székháza előtt, majd a Lánchídon átvonulva tudassuk a miniszterrel, hogy minket nem lehet zsarolással megfélemlíteni.

A Magyar Tudományos Akadémia a magyar kultúra és tudomány megőrzésének és fejlődésének letéteményese. A közel 200 éves nemzeti intézményünknek most mégis fennmaradásáért kell küzdenie. Palkovics miniszter azzal zsarolta meg a Magyar Tudományos Akadémia vezetőségét, hogy erővel veszi el a kutatóhálózatát, ha arról nem mond le önként.

A miniszter eljárása méltatlan, a megfogalmazott diktátum pedig elfogadhatatlan. Zsarolással nem lehet kikényszeríteni a Magyar Tudományos Akadémia átalakítását. Arról kizárólag szakmai érvek mentén hozható döntés.

Március 21-én álljunk ki közösen a tudomány szabadságáért és a Magyar Tudományos Akadémia egységéért. Találkozzunk 14.00-kor az MTA székháza előtt, mutassuk meg az ülésező elnökségnek, hogy az Akadémia nem pusztán tégla és habarcs.

Az Akadémia mi magunk vagyunk!

Majd a Lánchídon átvonulva az ITM székhelye elé érkezve tudassuk a miniszterrel, hogy minket nem lehet zsarolással megfélemlíteni. Ismét arra kérünk, hogy hozz magaddal egy könyvet, amely megjeleníti számodra a magyar tudományt.

Palkovics miniszter szabálytalanul játszik: mutassunk fel neki piros lapot!

Arra bíztatunk, hogy hagyd otthon a pártjelvényeket, pártzászlókat és pirotechnikai eszközöket (akkor is, ha legálisan beszerezhető). Kérjük a politikai pártok képviselőit, hogy amennyiben kilátogatnak az eseményre, úgy azt magánszemélyként tegyék.

az Akadémiai Dolgozók Fóruma nevében: a Szervezők

https://www.facebook.com/events/2176863742359504