Alig néhány évünk maradt, hogy megfordítsuk a sorsunkat, mielőtt az ökológiai- és éghajlati katasztrófa hatásai visszafordíthatatlanok lesznek. Néhány évünk maradt, hogy megteremtsük a túlélés feltételeit, néhány év, hogy végre cselekedjünk fajok millióinak, köztük az emberiség életéért, és minden perc számít. Olyan új társadalmi-gazdasági rendszerre van szükségünk, amelynek alapját a természet megőrzése és az emberi jóllét jelenti, a profit minden mást felülíró hajszolása helyett.
Csak együtt vagyunk képesek egy olyan gyökeres változást elérni, amire most életbevágóan nagy szükségünk van! Ezért mindenkit hívunk, hogy legyen mozgatórugója ennek a változásnak. Azzal, hogy kiáll az ügy fontossága mellett, hogy sarkalatos ponttá teszi az életmódjában a környezet- és természetvédelmet, hogy közösségi megoldásokat keres a környezeti válság mérsékléséért és a felkészülésért.
Május 24-én, majd szeptember 27-én is megrendezésre került Magyarország legnagyobb klímavédelmi tüntetése, a politikai és gazdasági vezetők mégis alig tesznek valamit mindannyiunkért, egyre súlyosbítva ezzel a helyzetet. Ébresszük fel őket közösen! Tarsatok velünk november 29-én, hallassuk a hangunkat az életért!
Célunk az ökológia- és klímavészhelyzet kihirdatése, illetve a megfelelő lépések megtétele az emberiség eddigi legnagyobb krízishelyzetének megoldásáért. Követeléseink a mindenkori politikai és világi vezetőkhöz szólnak. A rendezvény pártpolitikától független és erőszakmentes esemény. Kérünk benneteket, ne hozzatok semmilyen pártpolitikai, illetve provokatív plakátot, kitűzőt, hiszen a különböző nézeteinktől függetlenül mindannyiunk életéért állunk ki.
A rendezvényért felelős személyek: Hartmann Johanna és Székely Anna Lívia
https://www.facebook.com/events/377589329786582/